Franciaország legkiválóbb szakemberei

A kézművesek, iparosok, kereskedők és szolgáltatók körében az egyik legnagyobb presztízsnek örvendő díjat, a Legjobb Francia Szakember (Meilleur Ouvrier de France) díját 1924 óta ítélik oda rendszeresen a szakmájukban kimagasló színvonalat elérő mestereknek.

Az elismerést egy 3-4 évente kiírt pályázatra jelentkezve lehet kivívni, amelyre a szakmai zsűri által megadott szempontok alapján hónapokig vagy akár évekig is készülnek a versenyzők. Jelenleg 17 szakiparág összesen 137 szakmájában jutalmazzák a legkiemelkedőbb teljesítményeket; a vendéglátáson belül például a konyhaművészeket vagy a sommelier-ket, az élelmiszeriparon belül a cukrászokat, pékeket vagy sajtkészítőket, de a fazekasok, divattervezők, ékszerészek, nyomdászok vagy virágkötők között is rendeznek versenyt. A francia szakértelmet ünneplő és díjazó program fontos ismérve, hogy mindazok a pályázók elnyerik a rangos kitüntetést, akik egy adott kategóriában megfeleltek a szigorú kritériumoknak, ugyanakkor előfordulhat az is, hogy ez senkinek sem sikerül, és ezért nem hirdetnek győztest. 2004-ben például 24 konyhaművész kapta meg az aranyérmet és a Legjobb Francia Szakember titulust – amit azután életük végéig büszkén viselhetnek –, 2015-ben ellenben egyetlen cukrász sem volt képes átugrani a magasra helyezett lécet. A pályázat győztesei a Sorbonne egyetem patinás kulisszái között, egy ünnepélyes díjátadó keretében vehetik át a kitüntetéseket, majd ezt követően a francia államelnök is vendégül látja őket az Elysée-palotában a tiszteletükre rendezett fogadáson.

A kitüntetett mesterek nevével Franciaország-szerte találkozhatunk, nem egy közülük ismert médiaszereplővé is vált, mint például Philippe Etchebest sztárszakács és tévés személyiség, vagy a már elhunyt Paul Bocuse, aki sokak szerint a XX. század legmeghatározóbb, többszörös Michelin-csillagos konyhaművésze volt (az általa alapított Bocuse d’Or a mai napig a világ egyik legrangosabb kulináris versenye). Hogy egy kis kóstolót is kaphassunk a legjobb francia minőségből, arról a Párizs Titkai gondoskodik: aki velünk tart „Az ezerszínű Marais-negyedbe”, betérhet velünk a szintén díjazott Christian Vabret pékmester elbűvölő kis pékségébe, és megízlelheti a pékek világbajnokságának alapítója által sütött mennyei baguette-eket vagy croissant-okat.

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük