Amikor két folyó egymásba ömlik, az viszi tovább a saját nevét, amelyiknek a találkozási ponton nagyobb a vízhozama. Ez az általánosan elfogadott földrajzi szabály az oka, hogy például a Rába Győrnél, a Tisza pedig Belgrádnál „véget ér”, és Dunaként hömpölyög tovább. Ha ez nem így lenne, olyan, mai füllel furcsa kifejezésekkel találkozhatnánk, mint a Rába-kanyar Visegrádnál, a Rába-Tisza köze, vagy a Budapestet kettészelő Rába…

A Szajna Franciaország második leghosszabb folyója a Loire után, az ország keleti részén fekvő Dijontól nem messze ered, és 774 km-en keresztül kanyarog, amíg Le Havre-nál eléri a La Manche csatornát. Számtalan mellékfolyója közül a maga közel 300 km-es hosszával a többek között Auxerre városán átfolyó Yonne (ejtsd: jonn) az egyik legjelentősebb. A két folyó Párizstól délkeletre, Fontainebleu közelében találkozik, és onnantól Szajnaként haladnak tovább a főváros, illetve a tenger felé. Igen ám, csakhogy az egybefolyás pontján a Szajna másodpercenkénti vízhozama 80m3, míg a Yonne-é 93m3, tehát a fent ismertetett vízügyi szabály alapján az utóbbi nevet kellene a folyónak továbbvinni! Gondoljunk csak bele: ezek szerint valójában a Yonne Párizs legszebb sugárútja, az egyik legkedveltebb városnéző sétánk a Yonne szigetein át halad el a Notre-Dame mellett, és Ady is épp a Yonne felé ballagott, amikor Párisba beszökött az Ősz…

Ennek a furcsa „szabálysértésnek” az eredete egészen az ókorba nyúlik vissza. Asterix korában a Szajna forrásvidékét szent területként tartották számon, az itteni vizeknek gyógyító erőt tulajdonítottak, és egy jelentős gall-római templom is állt itt, ahová rengetegen zarándokoltak el, gyógyírt keresve mindenféle bajaikra. A helyi nagy hatalmú druidák voltak állítólag azok, akik tekintélyüknek és befolyásuknak köszönhetően kiharcolták, hogy a „saját” folyójukat tekintsék főfolyamnak, és így a rómaiak által is istenségként tisztelt Sequana (a Szajna latin neve) érjen el a tengerig. Szegény Yonne pedig megmaradt egy szép folyócskának, amit Franciaországon kívül szinte senki nem ismer…

A kézművesek, iparosok, kereskedők és szolgáltatók körében az egyik legnagyobb presztízsnek örvendő díjat, a Legjobb Francia Szakember (Meilleur Ouvrier de France) díját 1924 óta ítélik oda rendszeresen a szakmájukban kimagasló színvonalat elérő mestereknek.

Az elismerést egy 3-4 évente kiírt pályázatra jelentkezve lehet kivívni, amelyre a szakmai zsűri által megadott szempontok alapján hónapokig vagy akár évekig is készülnek a versenyzők. Jelenleg 17 szakiparág összesen 137 szakmájában jutalmazzák a legkiemelkedőbb teljesítményeket; a vendéglátáson belül például a konyhaművészeket vagy a sommelier-ket, az élelmiszeriparon belül a cukrászokat, pékeket vagy sajtkészítőket, de a fazekasok, divattervezők, ékszerészek, nyomdászok vagy virágkötők között is rendeznek versenyt. A francia szakértelmet ünneplő és díjazó program fontos ismérve, hogy mindazok a pályázók elnyerik a rangos kitüntetést, akik egy adott kategóriában megfeleltek a szigorú kritériumoknak, ugyanakkor előfordulhat az is, hogy ez senkinek sem sikerül, és ezért nem hirdetnek győztest. 2004-ben például 24 konyhaművész kapta meg az aranyérmet és a Legjobb Francia Szakember titulust – amit azután életük végéig büszkén viselhetnek –, 2015-ben ellenben egyetlen cukrász sem volt képes átugrani a magasra helyezett lécet. A pályázat győztesei a Sorbonne egyetem patinás kulisszái között, egy ünnepélyes díjátadó keretében vehetik át a kitüntetéseket, majd ezt követően a francia államelnök is vendégül látja őket az Elysée-palotában a tiszteletükre rendezett fogadáson.

A kitüntetett mesterek nevével Franciaország-szerte találkozhatunk, nem egy közülük ismert médiaszereplővé is vált, mint például Philippe Etchebest sztárszakács és tévés személyiség, vagy a már elhunyt Paul Bocuse, aki sokak szerint a XX. század legmeghatározóbb, többszörös Michelin-csillagos konyhaművésze volt (az általa alapított Bocuse d’Or a mai napig a világ egyik legrangosabb kulináris versenye). Hogy egy kis kóstolót is kaphassunk a legjobb francia minőségből, arról a Párizs Titkai gondoskodik: aki velünk tart „Az ezerszínű Marais-negyedbe”, betérhet velünk a szintén díjazott Christian Vabret pékmester elbűvölő kis pékségébe, és megízlelheti a pékek világbajnokságának alapítója által sütött mennyei baguette-eket vagy croissant-okat.

Íme aktuális programajánlónk azoknak, akik szeretnék a párizsi nyaralásukat egy felejthetetlen zenés esti szórakozással megkoronázni, kipróbálnának egy hamisítatlan 40-es évekbeli jazzkocsmát, esetleg még a táncparketten is próbára tennék a boogie-woogie tudásukat. Irány a Latin Negyed, azon belül is a mindig nyüzsgő rue de la Huchette. Itt, a Notre-Dame tőszomszédságában található ugyanis a Caveau de la Huchette, a jazz és a swing európai fellegvára.

A középkori boltívek alatt berendezett mulató templomos lovagok és szabadkőművesek titkos találkahelye volt, majd a Nagy Francia Forradalom alatt a hírhedt Terror Barlangja nevű kocsma-börtön-kivégzőhely-kombónak adott otthont, ami az itt törzsvendégnek számító Danton, Marat, Robespierre és társaik számára praktikusnak bizonyult, hiszen a borozást nem kellett megszakítaniuk sem a rögtönzött halálos ítéletek meghozatala, sem a kivégzések megtekintése közben. A mai mulató 1946-ban nyílt meg, és a megszállás után fellélegző Párizsban rövid idő alatt óriási népszerűségre tett szert. Az amerikai katonák által meghonosított zenei irányzatok legnagyobb alakjai léptek itt fel hamarosan, miközben a közönség rongylábon ropta a táncot a jazz-, swing- és be-bop-ritmusokra.

A fantasztikus az egészben az, hogy a mai napig sikerült megőrizni ezt a hangulatot. Több, mint 70 éve nem múlt el este élő zene nélkül, és mivel a kocsma – mára már szinte egyedülálló módon – egy viszonylag tágas táncparkettel is rendelkezik, Párizsból és vonzáskörzetéből is rendszeresen járnak ide az igényes zene- és tánckedvelők. A táncparkett ördögei jellemzően hatvanas vagy idősebb, elképesztően stílusos megjelenésű, tisztes hölgyek és urak, bár láttunk már itt fiatal kínai versenytáncos-párt is, akiket szintén élmény volt nézni.

A Caveau de la Huchette egy igazi titkos kincs, amit minden Párizsba látogatónak ajánlunk felfedezésre. Ne hagyjátok ki ti sem!